2013. április 24., szerda

Üzleti titkok

Most, hogy elkészült a ház, sajnos azt hiszem utolért a tervezés-felújítás elmúlt 3 évének stressze és szolíd kimerültséggel küzdök. Ez főképp abban nyilvánul meg, hogy nem érem utol magam, több nagyobb feladatot görgetek magam előtt és nem vagyok képes velük magam által elvárt hatékonysággal foglalkozni.

Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az immáron 3 db, 3/4 részig megírt blogbejegyzés, ami március eleje óta sem jutott el a közzétételig. Mit tegyek, nekem ehhez ráhangoltság szükséges! És IDŐ persze!
Viszont megadva magam a járulékos veszteségeknek, a korábbiakkal ellentétben a mentális kiegyensúlyozottságomat is figyelembe véve szabok prioritásokat. Már csak a családom érdekében is.

És azért történnek is dolgok, csak hogy egy "gyors" helyzetjelentéssel éljek:

Arra gondoltunk, hogy - a fűtési szezonban legalábbis mindenképpen - úgy igyekszünk időzíteni, hogy inkább hosszabban,  mint gyakran tudjunk 'lent maradni'. Ennek a költségracionalizálás az oka persze, mivel a házat érkezés előtt két nappal el kell kezdeni felfűteni. Nem folytatom....  Így jó értelembe vett elvonási tűnetek is kialakulhatnak - ezzel vigasztaljuk magunkat.
És nagyon büszkék vagyunk rá: annyira fenntarthatóan szerveződünk, hogy például annak mentén ésszerűsítettük a budapesti média-csomagokat, hogy kitermeljük a lenti internetet. (A legnagyobb hazai szolgáltató viszont a március elején vállalt két héthez képest a mai napig sem kötötte be az internetet!)

A kert is szuperül alakul (mármint a terve) és talán lesz is belőle valami nyárra, még ha nem is rögtön a júniusban induló hosszú nyaralás kezdetére. Nagyon várom, hogy leírhassam, de a témában sok a mesélnivalóm és időbe telik a gondolataimat egy emészthető formában blogra vetni. Idővel pedig most épp nem állok túl jól, vagy említettem már?

Kert-ízelítő
A bútorboltot is kényszerűen elhanyagoltam, ezért terápiás jelleggel a heti programok végére kedvem támadt most szombaton pop-up jelleggel nyitva tartani, amíg a család többi tagja az aktuális Bozsik-torna összecsapásain szurkol majd a legnagyobb sarjnak. Szóval mindenkit szeretettel várok akinek kedve támad erre kanyarodni 27-én délelőtt 9 és 12 között egy jó beszélgetésre. Aki még nem volt, a motro® itt található.

Sajnos MÉG nem így néz ki, de majd egyszer.... azért ha
valaki lát hasonlón KIADÓ táblát, sikítson, költöznék!

És közben majdnem teljesen elkészült a weboldalam is végre. Már csak a motro.hu domainnek az egyébként külföldön 'host-olt' weboldalamra való átirányítását próbálom elintézni a nagy nyilvánossá tétel előtt. Jellemző módon a magyar tárhelyszolgáltatónál ez napokig tart, míg a külföldi oldalon három gombnyomással magam megoldottam. Na de nem bírom tovább, annyit dolgoztam már rajta: íme a Villa Celotti blogolvasókkal idő előtt azért is megosztom abszolút set-up és bevallottan botladozó fázisban. Íme: http://motro.co/  (Hamarosan a motro.hu-n is elérhető lesz és csomó más dolog is tökéletesedni fog)



Sorry, de ha már itt vagyunk muszáj kicsit elmélkednem az üzletépítés kérdésköréről - hátha tud valaki profitálni belőle aki hasonló dilemmákkal bír.

Sokat gondolkoztam a nyelven, mert szerettem volna angolul, de két nyelven vezetni is túl nagy energia és egy csomó extra költség, amit nem szeretnék továbbra sem a bútorokra hárítani. Végül úgy döntöttem, hogy angolul vezetem az oldalt, illetve installálok egy fordító plug-int (bocsánat, magyarul: beépülő modult). Így biztos magyartalan lesz majd a magyar oldal helyenként, de lesz, még tesztelem hogy boldogul...

Sokan a Facebook-ot ajánlották anno, mint a legjobb marketing eszközt. És persze vitathatatlanok a lehetőségei. Számomra a legszimpatikusabb az, hogy a műfajra jellemző agresszív kicsengés nélkül lehet direkt üzeneteket küldeni az érdeklődőknek. Ha Like-ol valaki: kap hírt aktualitásokról, ha nem: nem. Mint egy blog, csak frappánsabb. És jobb, hogy látom az arcokat a másik oldalon. De felületesebb is. Egy szó mint száz, én arányaiban mégis több kedves konkrét érdeklődővel találkoztam akik innen a blogról értesültek a 'boltról'. Akik viszont nem feltétlenül Facebook felhasználók.

Így jutva saját kismintás piaci felmérésemhez, azt a következtetést vontam le, hogy minden szempontból egy blog-jellegű felület illik inkább hozzám, vállalom: nem megy nekem könnyen ez a frappáns stílus (ki gondolta volna?!). Ezért lett végül Wordpress alapú az oldal. Így, ahogy a Villa Celotti is, a leendő motro.hu is blogként követhető, ami sokak visszajelzése szerint hmmm.... intellektuálisabb, mint a Facebook. És itt is tudok ténylegesen blogolni, és fogok is, ha-ha!

A facebook, a weboldal és az összes egyéb marketing-törekvés viszont rengeteg energiát igényel, jobbára elviszi a lényegre fordítható időt is. Lehet, hogy kellene nekem is egy Louise. Valaki?  :)



Hát, ez bizony lassan örömtelien vintage!  Nem vagyok sorozat-mániás, de bizony jó lenne Keszthelyen heverészve nyugalomban végignézni vagy 5 nap alatt a teljes sorozatot. Gyermektelen múltunkban követtünk el ilyet: bekuckóztunk egy rakás szuper ellátmánnyal és véginéztük péntektől vasárnapig az Elit-alakulatot. Most 4 éve tervezem megnézni a 24-et. Na majd 20 év múlva!


Szóval vissza a házhoz.

Nincs is TV-nk !

Nem akarok fennálló garanciális problémákról értekezni, mert épp igyekszem visszanyerni a rám általában jellemző derűlátó életérzést, görcsölő nyakcsigolyák és túl gyakran zsibbadó ujjpercek nélkül.

Arról számolok be inkább, hogy 1/1 találattal leltünk egy hiper-szimpi hölgyet helyben, aki a házat rendbe teszi két ottlétünk között. Bár előszeretettel hangoztattuk egymásnak egy darabig, hogy erre igenis mi is képesek vagyunk, azért tudtuk mind a ketten hogy előbb-utóbb alábbhagy a lelkesedésünk és sort kell erre keríteni a családi béke és a tényleges pihenés érdekében. Részemről nagyon boldoggá tesz, hogy nem húztuk ezt tovább, mint indokolt volt. És persze így is lesz mindig mit tenni, nem szálloda-feelingről beszélünk azért a jövőben sem, ezt tudtuk.

Azért egy svédasztalos reggelit Mimosa koktéllal ébredéskor mire lelebegek 11 körül a hálóból neglizsében - nem bánnék. Nos, erre kb annyi eséllyel áhítozok, mint amilyen nyugodt lelkiismerettel emlegethették széles körben anno a híressé vált sort (a kiemeltre gondolok):


Dialogue

Prison Psychiatrist: And men?
Woof: What do you mean...?
Prison Psychiatrist: You have any sexual attraction towards men?
Woof: You mean if I'm a homosexual or something like that?
Prison Psychiatrist: Yeah.
Woof: Well, I wouldn't kick Mick Jagger out of my bed, but uh, I'm not a homosexual, no.
(Ha valaki nem ismert volna rá: egy Hair jelentről beszélünk) 


Nos, addig is amíg Mick visszanyer vagy 35 évet a korából és legközelebb Keszthelyen jár, vagy míg meg nem lep valami kedves mesebeli-gasztro-bébiszitter-group a svédasztal-Mimosa-'11-ig-alvás' élményével, nos addig is a gyerekeim hatkor ébresztenek és a reggeli előkészítés-elpakolás oroszlánrésze is rám hárul, a péksüteményt és házi tejet 'azon frissiben' becsülettel beszerző apuka mellett.



Fura dolog ez a blogírás, mert mindenfélét kiadok magamból, amit egyébként nem tennék. Dehát eredetileg ez a családnak indult, és mégsem írhatok két blogot. Különben pedig nekem őszintén szólva felér egy pszichológusi konzutlációval (tessék: hosszú idő után íme befejezek egy bejegyzést).
Továbbá, mivel csupa kedves emberrel és pozitív visszajelzéssel találkoztam a blognak köszönhetően (hacsak a besurranónk nem innen került ki), összességében tényleg megéri az egész. Szóval ha el is tértem ma a tárgytól, jól esett mindezt leírnom, hiszen a házhoz immár amúgy is mindennek köze van.

2 megjegyzés:

  1. Nagyon szép és stílusos a weboldalad.
    Más: Ezek szerint ti sem azokhoz a mázlistákhoz tartoztok, akiknek a gyerkőceik nem hajnalban, hanem délelőtti időpontban ébrednek? Mi a fél hétnek örülni szoktunk. :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, nagyon aranyos tőled.
      Nem, mi sem számítunk mázlistának az ébredés terén, a 1/2 7 ugyanúgy örömünnep, pedig én éji bogár lennék. Apuka időnként megkegyelmez és akkor alhatok úgy 1/2 9-ig, amikor visszatarthatatlanul lerohan az anyaelvonástól addigra túlpörgött háromtagú különítmény. De talán majd ha kamaszodnak....

      Törlés