2012. december 10., hétfő

Már majdnem...

..vagy inkább még mindig csak majdnem. Az Eon malmai lassan őrölnek, a bekötésig még mindenféle papírok, aláírások is váratnak magukra. A gépészet is ennek megfelelően csúszott kicsit, de kemény fellépésünkre elkezdték nyomás alá helyezni a rendszert, mivel hát van nekünk ugye egy kályhánk, ami képes fűteni a rendszert, akár melegvízet is előállítani. Pénteki érkezésünkkor így már hívogató fények vártak, mert a megfelelő fokozatossággal, de elkezdték a kályhát rakni. 
A 20 éve fűtetlen épület persze nem adja magát könnyen, így ottalvásról még nem volt szó, a gyerekek szintjén csak 9 fok volt a hétvégén, de a rendszerben keringetett víz már 20 C-ra kúszott fel, a kályha dolgozik derekasan.

Hívogató meleg fények...  



a ház szövevényes lelke-motorja az
1000 l-es melegvíztartály mellett

Megtörtént az első nagytakarítás, amit azért még biztos követni fog legalább egy hasonlóan átfogó hadművelet, főleg a még zajló asztalos és gépészeti munkákat is figyelembe véve. 

Szóval így is - ha a gyerekhad nélkül lettünk volna, biztos nem álljuk meg, hogy ne aludjunk a nappaliban a kályha mellett, így viszont még csak oda-odalátogattunk, átköltöztettük és igyekeztem a helyükre pakolni a meglévő bútorokat. Persze nagyon örültem eddig, hogy a legfontosabb darabokat már beszereztem, de azért nagyon árva a kedvenc átkárpitozott modernista hangvételű kanapénk a nappaliban. Kicsit csupasz még minden, sok lesz még a beszerzendő így is. A szürkére festett kisszekrény szegény szánalmasan eltörpül a kályha és az oszlop között, így azt hiszem megkapják a lányok éjjeliszekrénynek, ide pedig folytatom a keresgélést. 

A kanapé a szívem csücske - egyelőre csomagolva
Felkerültek a lábazatok is 
A Gulliver-feeling helyett valami
markánsabb komód kell sajnos ide 
A készülő étkezőasztal nélkül még árvák az étkezőszékek is
Ha már a nappalinál tartunk - az északi beugróban eddig is tudtam, hogy olvasó-pihenő részt szeretnék berendezni, a régi 'recamier' már a kárpitosnál, de egyelőre prolongálnunk kellett volna a majd' háromszázezer forintos beépített szekrényt és előre szenvedtem a vélhetőleg egy darabig még üresen álló saroktól. Múlt héten viszont rátaláltam a csodára. Először még fel is ajánlottam egy kedves vásárlómnak, aki hasonló szekrényt keresett, de végül örültem, hogy az erdélyi pásztorszekrény túl széles volt a beugrójához, így le is küldtem az asztalosüzembe felújításra, és szorgos rajzolgatással kitaláltam, hogy az amúgy inkább esztétikai szempontokat, mintsem valós tárolási szükségletet szolgáló egészfalas beépítés helyett hogy lesz ő a nappalifal központi darabja - így: 

Fehér antikolt festést kap majd a szekrény,
de lehet hogy a lábai maradnak festetlenül
és feltétlenül maradnak a régi vaspántok is
Középen a szekrény, mellé kerül egy-egy polc, ezek két végébe
még keresek egy-egy hatásos alacsony tartóoszlopot
- szeretem az oszlopokat :) !
A régi recamier modern halványszürke kárpitozást kap
Kettő az öt artkraft gipszpolc közül is ide kerül a fa polcok fölé

A gyerekszinthez közeledve csodálkoztam, hogy a tégláról ennyire meleg fény verődik vissza, de kiderült, hogy a pirosas fényt a helyére lelt Casino neon követte el. A telefonom nem bírt el vele fotó szinten, de nagyon hatásos, az biztos. Bár természetesen az összes pasinak egészen más jutott eszébe a vöröses derengésről, mint a kisdedek.



A fiúszoba egyelőre gépészeti raktár, de a fradi-ágy mellé elkészült a régi étkezőasztalból a csíkos sportszár lábú íróasztal.


A lányoknál kicsit talán túl funky a nádlámpák vetítette fényfreskó, főleg hogy a lefelé irányuló fényt viszont eléggé bent tartják, talán a 60-as izzók lecserélése megoldja a problémát.


Készül a gyerekfürdő deszkaburkolata. Az asztalosok előre jelezték, hogy a kék nem lett az igazi a színek között, azt még lebutítják majd. De nagyon izgi az egész. Talán el is viszi majd a kevésbé brilliáns betonburkolatot.


A háló szintjén nagyon szép lett a pajtaajtó helyett végül mégsicsak harmonika kivitelű ajtó. Ide készül még a falkazettázás és a beépített szekrények, így egyelőre a hatásos kép még várat magára.


Az egyik legelső beszerzés gyanánt az előtérbe vadászott moziszékek rögzítésének sajnos több gátja is van: a hozzáférés a kályha tisztítónyílásaihoz, a kő féltése és a padlófűtés... így viszont nem stabilak sajnos. De hátha lesz valakinek egy jó ötlete erre is.

A szombati hóvihar után másnap a még mindig jeges, ám tökéletesen napos idő, a néptelen fehér város már igazán ünnepi hangulatot idézett, így még inkább várjuk már nagyon a szünidőt - és a gáz bekötését.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése