2012. augusztus 4., szombat

Gondok és megoldások

Mivel a kocsim amúgy méretes csomagtartója épp vas asztallábakkal és a szinterezőtől visszakapott falikútakkal volt tele, a ház ura pedig gipszben feküdt otthon, egyedül tornáztam ki a már emlegetett 120 cm széles duplamosdót a garázs mélyéről, majd jobb híján a két üléssor közé döntve helyeztem a kocsiba, hogy elvigyem az asztalosnak, aki majd a régi parasztasztalból mosdóasztalt készít hozzá. Átkeltem a városon: Budáról Isaszegre, majd átkeltem Isaszegről Solymárra, a másik asztaloshoz, aki viszont a másik mosdókomódnak áll épp neki. Mikor a 40 fokban vitézül helytálló bébivel együtt hazaértem pár óra múlva, érkezett a telefon 1. számú asztalostól, hogy a kibontott mosdó keresztben végigrepedt - minden bizonnyal a nem túl átgondolt szállítás következtében. Egy gyors gutaütést követően már épp másik mosdó(k) kényszerű beszerzésének kezdtem utánanézni, mikor az asztalos megnyugtatott: festék- és ragasztóguru ismerőse biztosan meg tudja oldani, én pedig úgy vagyok vele, hogy mivel egy antik mosdóasztalon lesz, engem legalábbis egyelőre bizony nem fog zavarni egy látszó repedés, feltéve ha funkcionálisan nem okoz problémát.



A héten az építésvezetőnk azzal hívott fel, hogy a gépész kivitelező nem hajlandó az egyébként gépészmérnök által megtervezetteknek megfelelően a kályhapatkót a központi fűtésre kapcsolni. Miután konzultációt hívtunk össze a tervet készítő mérnököt is odacsődítve, persze egy semmiség kapcsoló beiktatásával megoldódott a dilemma. Ezek után amikor a szokásos heti bejáráson a gépészkivitelező csípőre téve a kezét elém állt és megkérdezte, hogy fogom kinyitni a konyhaablakot, ha elé terveztem a mosogatót, azt hiszem nem véletlenül nem kérdezett többet. Miközben tekintetemmel legalábbis felnyársaltam, kizsigereltem és lenyeltem keresztben, mosolyogva javasoltam neki, tanulmányozná át újra a megadott szerelvénylistát, melyben kifejezetten ablak alá szerelhető, lecsatlakoztatható csaptelep szerepel adott helyre.  Amúgy pedig közel sem úgy haladtak, ahogy elvárható, a múlt hét végére tervezett aljzat kiöntés még csak ezután kezdődhet majd el. 
Amikor hazafelé jövet még felhívott az építésvezető, hogy a gépész közölte: nem lehet az íves zuhanyfalra csaptelepet szerelni, már igazán dühös lettem, majd miután tisztáztuk, hogy az amúgy 10 x 10 cm-s kockákkal burkolandó falon a két darab érintett burkolatelemet a csaptelephez egyenesítjük, elhatároztam: újabb ejnye-bejnye levélben leszek kénytelen elégedetlenségemet írásba önteni a generálkivitelező számára, felhívva figyelmüket - ha elfelejtették volna - az átadás határidejére és a kötbérre, melyet nyugodtan varrhatnak aztán a kekec gépész nyakába.... 




A belső tekintetében fájó szívvel lemondtam a fellelt gyönyörű faoszlopokról, mert a fölé belógó vaskos áthidaló alatt féltem hogy inkább lenne szánalmas, mint szép. Így a kinti oszlop egyszerű vonalaira hajazva betonból készítjük ide a két megfelelő darabot, mely fényes fehér zománcfestéket kap majd. Az étkezőbe próbálgattam a bontott épületdíszeket, melyek polcként is funkcionálhatnak majd. Tovább hajkurászom a lámpákat és elvittem az autófényezőhöz a fiúszoba ékének szánt Ikea ágyat, bár a fradizöldnél valamivel melegebb árnyalatot választottam hozzá. 


5 megjegyzés:

  1. Szia!
    Tegnap akadtam a blogodra, és azóta csak olvasom-olvasom. Gratulálok a házhoz! Elképesztő munkát végeztetek rajta, kívül-belül csodaszép lett! A rengeteg információ, ötlet, bútorvadászat és átalakítás nagyon-nagyon hasznos és inspiráló! Rengeteg kérdésem lenne, de most a legfontosabbal kezdeném: hol érdemes körbenéznem, ha "kifejezetten ablak alá szerelhető, lecsatlakoztatható csaptelepet" szeretnék én is az ablak elé a konyhában??? Válaszodat előre is köszönöm!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hú, köszi. A csaptelep Kludi és az Erős Kft-nél találtam, többre sajnos nem emlékszem. Ekkora mosogatóhoz viszont kell a gégecsöves kihúzható csaptelep, én utólag inkább kintről pucolnám az ablakot, viszont jó lenne elérni a mosogató minden sarkát.

      Mi lett a blogoddal? Nagyon tetszenek a fotók, és a cuccok !. Foglalkozol még vele?

      Törlés
    2. Köszi Ági az infót! Közben én is a Kludira bukkantam, más gyártónál nem találok hasonlót... Viszont formailag egyik sem az "igazi", és most már a gégecsövön is agyalnom kell (alapból nem gondolkodtam benne). Felmerült bennem, ha ez ennyire egyszerű megoldás (ahogy a Kludi írja), akkor nem lehet-e megheckelni egy akármilyen csaptelepet? Beszélek műszaki emberekkel, hátha! ;)
      Ó, a blog... (későn vettem észre, hogy nem a személyes fiókomból írtam) most áll, mert halad a ház, és eléggé leköti az energiáimat, de hát kinek is mondom? ;)

      Törlés
    3. A csaptelepek formavilága egyébként az egyik olyan amivel az ember elképesztően sokat foglalkozik, de így utólag, bár például ez a Kludi nekem se tetszett annyira, most már észre se veszem, hogy valami más kívánkozna oda. De persze az ördög a részletekben rejlik, szóval kell vele molyolni. Csaptelepknél nézd meg még a Ramon Soler cuccokat, tök jó formái vannak és egy kategóriával az ára viszont alacsonyabb mint az ismertebb márkáké.
      Kár hogy nincs időd, arra az utolsó fehér szoknyára már le is csaptam volna, de láttam, hogy márciusi :( De ha időd nem is, ruháid viszont vannak, rám számíthatsz, nagyon tetszik minden az oldalon :) Nekem aktuálisan ruházkodni nem marad időm a többi mellett, ezért gyakran farmer-felsőben landolok, pedig még a boltomban is gondolkoztam egy vintage ruha vonalon a bútorok mellé, szeretnek a csajok bejárni dumálni, úgy gondoltam jó páros lenne...

      Törlés
    4. Rákeresek a megadott gyártóra, köszi! Ha adsz egy mail-címet, vagy írsz a boudoir.bolt@gmail.com-ra, írok ruha-ügyileg;)

      Törlés